Európa elmaradt Törökország mögött a menekültek segítésének kérdésében

Beismerte Európa, hogy nagyon elmaradt Törökország mögött a menekültek segítésének kérdésében.

475755
Európa elmaradt Törökország mögött a menekültek segítésének kérdésében

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a Törökország és az EU között fennálló, a menekültekre vonatkozó egyezményről tárgyalt.

A Menekültek, bevándorlók és otthonaikból elűzöttek bizottsága által készített 3 jelentést az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta.

A jelentés készítője, Anette Groth német parlamenti képviselő beszédében kiemelte, hogy Törökország, Jordánia és Libanon hatalmas önzetlenséggel nyitotta meg kapuit a menekültek előtt.

„Amit ezek az országok tettek, az megszégyeníti Európát. A menekültválság során Európa erkölcsi szempontból rendkívül rossz álláspontot képviselt" - mondta.

A „Menekültek és bevándorlók helyzete a Törökország- EU között létrejött egyezmény tükrében" című jelentést késíztő holland Tineke Strik felhívta a figyelmet arra, hogy bár 22 ezer ember befogadására adták szavukat, Európa mindössze 4 ezer menekültet telepített le.

„A letelepítési politikában nincs meg a kellő mértékű szolidaritás, és nem tartják meg az adott szavukat" - mondta.

A szocialista csoport nevében beszélő osztrák képviselő, Stefan Schennach is azt mondta, hogy Európa nem fogadta be a menekülteket.

„A menekültkérdés teljes mértékben Európa csődje. A Szíriából elmenekülni kényszerült embereknek még a 10%-a sem jut el ide, és Európa őket sem fogadja be" - mondta Schennach.

Doris Fiala svájci képviselő pedig kijelentette:

„Nem voltunk olyan sikeresek, mint Törökország. Törökország rendkívül fontos dolgokat valósított meg a menekültek érdekében. Ha Törökország ide helyeznék át, itt is ugyanolyan sikereket érnének el, mint a saját országukban"- mondta a képviselő, aki azt is hozzátette: Törökország kiemelkedő dolgokat vitt véghez a menekültekkel kapcsolatban:

„Ezt tiszteletben kell tartanunk. A nagy Európában még a legkisebb siker sem tapasztalható a közös teherviselés kérdésében" - mondta.



Még több hír